Nekünk tényleg Róma kell?

Életem legelső római élménye – valamikor a kései középkor vége tájáról 🙂 -, hogy az olasz főváros lakói szemrebbenés és minden megilletődöttség nélkül motorozzák körbe azon ikonikus, jobbára évszázadokkal ezelőtt létrehozott épületeket és emlékeket, amelyek megcsodálásáért jómagam nagy utat tettem meg, s amelyek láttán komoly elfogódottság lett úrrá rajtam. Na ja, így van ez, ha valaki úgy cseperedik, hogy a Colosseum csupán egy metrómegálló, a Piazza di Spagna csak egy randihely lépcsőkkel, a Circus Maximus pedig egy nyugis kocogóövezet…

Röhej, de külföldi utazásaim tették számomra leginkább nyilvánvalóvá, micsoda városban élek! Nem tudok úgy átmenni a belvárosi hidak bármelyikén, hogy ne villanna át az agyamon, Budapest akármelyik világvárossal versenyben lehetne.

Miközben lázasan filózgat a fél ország, hogy vajon hol töltse el szabadidejét nyáron, vagy akár egy naptárilag szerencsésen kialakuló hosszú hétvégén – a másik fele csupán azért nem problémázik, mert nekik erre fix helyeik vannak -, elfeledkezünk arról, ami itt van az orrunk előtt, és egy sima délutánon is rendelkezésünkre áll.

Lehet persze azt mondani, hogy egészen más kávézgatni Monte Carlo kaszinója előtt, aperolozni az Amalfi dómjánál, steakezni Siena főterén, vagy a munkámból adódóan második otthonomnak tekinthető Firenzében a Piazza della Repubblicán kavargó tömeg szinkavalkádjában gyönyörködni a Caffé Gilli teraszáról… lehetne, de ha ez igaz volna, nem folynának ki a turisták a budapesti teraszokról a Budai Várnál, a Bazilikánál, a Vörösmarty téren, a csodaszép Andrássy út mentén, vagy a Duna korzó szállodáinál.

Azért nem jut eszünkbe, hogy a mindennapjainkba illesszük a várost, mert folyamatosan szem előtt van!?

Tán úgy vagyunk vele, mint a nem megbecsült partnerrel, hogy csak akkor érezzük meg igazán a hiányát, ha elveszítjük? Csak a hibáit látjuk, annyira természetesnek vesszük az értékeit?! Budapest tényleg csak egy koszos, lüktető dugóhalmaz lenne, ami megkeseríti az életünket?!

Hát nem!

A világszinten nem annyira felkapott olasz térségeket is jellemzi az a bizonyos mediterrán nyüzsgés. Az aprócska terekre néző kis bárokat is helyiek özönlik el, az eldugottabb éttermekben az ottani családok hangoskodnak, és töltik meg élettel a városok utcáit.

Az biztos, hogy Budapesten a kulisszák adottak, hogy hasonló előadásban gyönyörködhessenek a pihenni vágyók, mint bárhol a bolygón!

Kun Gergely