Sváby Andris, a rövidujjú ing, meg a kérdező kórus

Ha valahányszor kaptam volna 1.000 Ft-ot, amikor megkérdezték tőlem, miért is gáz a rövidujjú ing, már beelőztem volna Csányi Sándort azon a bizonyos listán… Nincs is ezzel semmi gond, ismeri mindenki az ide vonatkozó viccet, úgy tanul a gyerek, ha kérdez. Sajnos mindenkit ki kell ábrándítsak, aki valami rendkívül romantikus,…

Schobert Norbiék nyaralnak

Végletesen kettészakadt az ország! No, nem politikailag – persze úgy is -, hanem trendsetterileg! Kicsiny hazánk egyik fele saját meghatározása szerint influenszerként tengeti napjait, míg a másik fele kritizál, véleményez, jobbára fikáz. Létezik persze egy rendkívül heterogén harmadik társadalmi csoport – ide soroltatnék jómagam is -, amelyik ezt az egészet…

Mystery of the time

Az idő létezésünk tere. Idő nélkül minden értelmezhetetlen. Talán éppen ezért próbálja meg az ember az idők kezdete óta uralni? Visszatérni a múltba egy szebb jelen reményében, vagy elutazni a jövőbe, felmérni az előttünk álló eseményeket, aminek tükrében változtatnánk mai dolgainkon. Így vagy úgy, de az idő feletti hatalom vágya…

A világ legjobb melója

Semmi kétség, a világ legjobb melója az enyém. Az egy dolog, hogy a bolygó legszebb szegleteibe kell utaznom havonta legalább egyszer, hogy kiválaszthassam az üzletbe majdan beérkező termékeket, de a kint töltött napjaim lezárása jellemzően olyan aperitivo barokban zajlik, amelyek hangulatához képest a legbitangabb hazai bulik is csupán réveteg tekintetű…

and the OSCAR goes to…. Billy Porter!!!

Közép-európai idő szerint tegnapelőtt éjjel átadták az Oscar díjakat. Legjobb filmként nyert a Zöld könyv, de nem tarolt, elhozta még a legjobb mellékszereplőnek járó szobrocskát is, meg még egyet az eredeti forgatókönyvért. A legjobb férfi főszereplő viszont az Akadémia szerint idén Rami Malik lett Freddie Mercury megformálásáért a Bohém rapszódiában.…

Hódi Pamela, Berki Krisztián és a tojása

Nem tudom, hogy elkerülte-e a figyelmeteket a napokban az a rengeteg sok éles papírsercenés? Nem volt az más, mint amit akkor hallasz, ha több ezer marketing szakember, arculatépítő és közösségi média guru szakadatlan tépi szét keserves munkával megszerzett diplomáját. A jelenség hátterében az áll, hogy az instagram nevezetű, intergalaktikus közösségi…

Stílusos életterek

Sokadszor találkozom azzal, hogy más szakmák mennyire rokonai a miénknek! Írtunk is már erről korábbi posztokban. Hiszem, hogy az a döntés, hogy a leendő tulajdonoshoz melyik autótípus illik a legjobban, vagy hogy a gasztronómia szerteágazó útvesztőin melyik irányba érdemes haladnunk, de akár az is, hogy melyik lesz az a palack…

A Gucci divatház esete a herevédővel

Nagyjából tizenhárom-tizennégy évesek lehettünk, amikor a haveri galerihez csapódott Jesi. Az igazi nevét sajnos nem tudom, no nem azért, mintha elfelejtettem volna, már akkor se tudtuk. Fogalmam sincs, hogy keveredett a közelünkbe, a mindenkinek kíméletlenül beszóló kis csapatunkba, akikkel a nyarat a győri Cziráky strandon, a “sport” feszített víztükre mellett…

Találd meg a stílusod!

Bizonyára emlékeztek azokra a papírból kivágható babákra, amikre aztán szintúgy kiollózható ruhadarabokat, upgrade-elt verziókban különféle frizurákat, szemüveget, bajuszt lehetett applikálni? Nem? Akkor nem vagytok olyan vén csontok, mint én… Na, a fiatalabbaknak röviden: szóval nagyon nagy menőség volt úgy a ’80-as évek derekán (igen, 1980…) az ilyen, szaggatott vonalak mentén…

Az olasz törzsvendég

A törzsvendég értelmezhetetlen törzshely nélkül. Az olasz törzshely – legyen az egy étterem, kávézó, szervíz, éjszakai bár, vagy akár egy ruhaüzlet – valamiért mindig különleges. Az olasz törzshelyeket a család viszi, vagy legfeljebb barátok, kiknek kapcsolata az évtizedek során olyan szorossá vált, hogy már nem különböztethető meg a családi kötelékektől.…