Sváby Andris, a rövidujjú ing, meg a kérdező kórus

Ha valahányszor kaptam volna 1.000 Ft-ot, amikor megkérdezték tőlem, miért is gáz a rövidujjú ing, már beelőztem volna Csányi Sándort azon a bizonyos listán… Nincs is ezzel semmi gond, ismeri mindenki az ide vonatkozó viccet, úgy tanul a gyerek, ha kérdez. Sajnos mindenkit ki kell ábrándítsak, aki valami rendkívül romantikus, történelmi hagyományokkal teletűzdelt, évszázadokra visszatekintő storyt sejt a háttérben.

A rövid verziós válasz a kérdésre az, hogy csak!

Tudom, tudom, baromi kevés ez, szinte hallom a felzúdulást, hogy egy ilyen divatfertőzött majomtól jóval többet vártunk volna! Való igaz, létezik pár öltözködési szabály (hogy ne mondjam szokás, hisz a divatban nincs szabály), amit egy múltban gyökerező praktikum hívott életre, de ebben az esetben én nem tudok ilyenről.

Még valamit rögtön az elején pontosítsunk le! A rövidujjú ing létjogosultsága az öltözködésben egyáltalán nem ördögtől való! Az elegáns, formális, üzleti, valamint a business casual szegmensben alakult ki a hosszú ujjú ing mint norma, soha senki nem állította, hogy egy utcai, laza szituációban hiba lenne a viselése. Igen, akadnak rövidujjú ingek a palettán, csak ezeknek megvan a maguk szerepe az öltözködésben.

Hiba akkor merül fel, amikor vegyíthetetlen dolgokat kezdünk keverni, majd pedig úgy teszünk, mintha ezek nem volnának tudott dolgok. És itt érkeztünk el a lényeghez, jöjjön hát a kifejtősebb válasz a kérdésre.

Az öltözködés a viselkedési kultúra elválaszthatatlan része! Évszázadok alatt kicsiszolt normákról beszélünk, amelyekről – ne játsszuk a hülyét – mindenki tud, legfeljebb úgy tesz, mintha… Kell-e még 2019-ben bárkinek azt magyarázni, miért vagyunk előzékenyek a hölgyekkel, idősekkel, miért köszönünk, ha belépünk egy helyre, miért hallgatjuk végig beszélgetőpartnerünket, mit és hogyan teszünk közösségi étkezések során, de persze velünk élnek már a rövidebb múltra visszatekintő élethelyzet szabályok is, mint pl miért kapcsoljuk ki telefonunkat színházban, moziban.

A titkok és mítoszok kedvelői számára azért álljon itt egy gondolatkísérlet annak alátámasztására, miért is él velünk ez a “szabály”?

Szigorúan úgy kezdeném a mondatot, hogy SZERINTEM, ha létezik a hosszúujjú ing viselésének valamiféle múltban rejtezkedő hagyománya, akkor az a divatban ma is előszeretettel alkalmazott, a másoktól való karakteres elkülönülési igény volt. Számos olyan klasszikus alapanyag, vagy szín létezik, aminek a beszerzése, vagy elkészítése rendkívül drága volt évszázadokkal ezelőtt, éppen ezért – ez most sokaknak nem fog tetszeni, dehát ti akartátok – a plebsz és az urak, a köznép és az arisztokrácia, vagy napjaink szóhasználatával élve a prolik és az igényesek látványos és egyértelmű elválasztását hivatott hirdetni. Gondoljunk csak bele, kik voltak képesek ruhatárukat selyem és kasmír alapanyagokból készíttetni? Vagy kik engedhették meg maguknak azt az úri hóbortot, hogy akár a lovaglóruhájuk is fehér színű legyen? Kik voltak azok, akik mindennapjaikat fizikai munkavégzés nélkül élhették, ergo megengedhették maguknak teszem azt a hosszúujjú, hófehér ingek viselését…?

Pedzegetitek már, mire gondolok?

Képzeld csak el az 1700-as évek európai jobbágyát, amint a földet túrva megpihen, s izzadtságtól gyöngyöző homlokát hosszúujjú selyemingének kagylóhéjgombos mandzsettájába törli…

A “megtehetem, amit ti nem” érzés az egyik leggyakoribb öltözködési motívum, ennél csak ennek ellentettje, a “fogalmam sincs, mi a francot csináljak, ezért másolom a márkádat” feeling erősebb. Bármilyen furcsa, azt kell mondjam, hogy a követő magatartásnak vannak pozitív aspektusai, normális társadalomban a felső réteg pozitív viselkedési normákkal áll elő (ugyebár!), és az alsóbb osztályok ezek átvételével igyekeznek magukban is a felzárkózás érzetét erősíteni. A felzárkózni nem tudók, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy a nem akarók semmi mást nem érnek el, minthogy két lábon járó hirdetőoszlopként tájékoztatják közegüket, ők bizony a plebsz, a köznép, a prolik táborába tartoznak. Ez van, hiába is zúgolódik az olvasók egy része, bizony, az urak, az arisztokrácia, az igényesek mindig is lenézték, de legalábbis szánalmasnak tartották, tartják ezeket az embereket.

Még egy fontos tisztázandó dolog a végére: a fentebb vázolt közösségi érzetet azért merészeltem ilyen élesen feltárni, mert konkrétan a rövidujjú/hosszúujjú témát boncolgatjuk. Sietve leszögezném, hogy mélyen megvetem és szánom azt az elfajult “divat” magatartást, amikor valaki lenézi mindazokat, akiknek nincsen Balenciaga cipője/Louis Vuitton táskája/Fendi napszemüvege/Hermés pénztárcája.

Ez leginkább a hirtelen meggazdagodó, pénzével bánni nem tudó, vagyona mellé jólneveltséget nem szerző ember attitüdje.

Szóval összefoglalva:

Régóta köztudott és elfogadott öltözködési normák be nem tartása modortalanság!

ennyi

 

 

Kun Gergely