Közép-európai idő szerint tegnapelőtt éjjel átadták az Oscar díjakat. Legjobb filmként nyert a Zöld könyv, de nem tarolt, elhozta még a legjobb mellékszereplőnek járó szobrocskát is, meg még egyet az eredeti forgatókönyvért. A legjobb férfi főszereplő viszont az Akadémia szerint idén Rami Malik lett Freddie Mercury megformálásáért a Bohém rapszódiában.
Hivatalos díjakat itt ugyan nem osztanak, de ettől függetlenül legalább akkora várakozás előzi meg, és sokszor hasonlóan nagy a visszhangja a vörös szőnyegen bemutatott vonulásoknak is. Ha lennének e témában is kategóriák, akkor idén minden bizonnyal a “Legtöbb vitát kiváltó szett” szobrocska Billy Porter kezében landolna.
Az esemény még a nagy teherbírású, divatedzett hazai közönség ingerküszöbét is átszakította, olyannyira, hogy telefonomat reggel bekapcsolva máris tucatnyi üzenet várt Billy vörös szőnyeges fotójával, hogy “na, ezt elemezzed, Geri!”
Mivel a hazai hírportálok hírmagyarázási szokásaitól eltérően jómagam a véleményalkotást megelőző tájékozódásban hiszek, rákerestem több felületen a jelenségre.
A keresgélés során számos használható információval vált színesebbé a “Porter jelenség”, emellett persze töretlen intenzitással áradt felém a neten az ilyenkor már-már elmaradhatatlan buzizás, továbbá az énekes-színész-előadóművész bőrszínéből adódó lelkes niggerezés, adekvát migránsozás.
A divat nem egy excell file, sem egy matematikai egyenlet, ahol több változót összedobálunk, aztán valamiféle nagykönyvi tétel nyomán kijön A SZETT, amit egy adott pillanatban viselni illik. Már ha jól csinálják a divatot…
Egy tradíciókon alapuló hármas szabály azonban minden helyzetre alkalmazható, és ez nagyban megkönnyíti a laikus szemlélő számára is a felületes következtetések elkerülését.
Tehát:
A szettünk:
– függjön az adott szituációtól
– függjön magunktól, azaz legyen önazonos
– támogassa az adott szituban magunkról kommunikálni kívánt üzenetet
A helyzet az OSCAR díjátadó gála, nemzetközileg várva várt világesemény, elképesztő médiafókuszban, hatalmas utóélettel, hosszas lecsengéssel, tematikája alapján egyike a legnyitottabb, legprogresszívebb művészi ankétoknak, ugyanakkor évtizedes tradíciókra visszatekintő, klasszikus, hagyományteremtő ünnepély, súlyosan nem keverendő össze a taktaharkányi önkéntes tűzoltók báljával a falu széli tekeklubban. A dress code ennek megfelelően férfiaknál a tűéles szmokingtól (black tie) egészen a színpadi jelmezekre emlékeztető, kétlábon járó pörformanszokig bezárólag rengeteg minden lehet.
Itt jön a képbe a kettes pont, azaz Billy…
Billy Porter egy entertainer, ami egyetlen szóval nem könnyen magyarítható kifejezés. Ha úgy aposztrófálnánk, hogy ő egy multifunkcionális, össznépi, szórakoztatóipari biorobot, aki sokak körében arról híres, hogy híres, hát nem járnánk messze a valóságtól. Hazai megfelelője véleményem szerint nincs, de azt leszögezhetjük, hogy az afroamerikai sztár messze nem a legkonzervatívabb résztvevője a tengerentúli film- és médiaiparnak, ergo nagyon jól teszi, ha egy szmoking-brutál szett koordináta rendszerben erőteljesen a pörformansz jellegű, figyelemfelkeltő ruházat felé tolja el a hangsúlyt. Tudom, hogy furcsa lehet, de ő éppen így lesz önazonos, és nem akkor, ha teszem azt visszafogott filmipari pénzembernek öltözik egy hagyományos szmokingban!
És ezzel rá is kanyarodtunk tételünk harmadik pontjára, nevezetesen a magunkról kommunikálni kívánt üzenetre, amit szettünk támogathat.
A billyporter-féle emberkék addig és kizárólag addig lesznek érdekesek a közvélemény számára, míg ezt az imidzset mindenfajta, a vállalt szerepből való kibeszélés nélkül magukon hordozzák. Lehet ezt fikázni, beszólni, dühöngeni rajta, de azt kellene mindeközben észrevenni, hogy éppen ezzel támogatjátok is a jelenség fennmaradását, továbbélését, azt ugyanis egyedül az érdektelenség teheti csupán végleg zárójelbe.
Mindaddig tehát, míg “ZS” kategóriás “színészek” munkáit bámuljátok, amíg üres, semmit el nem ért celebeket tartotok véleményvezérnek, míg a rapid siker ígéretét hirdető önjelölt mentálprofesszorok és coachok előadásaira adtok ki tízezreket, ne csodálkozzatok, hogy a story megy tovább. Ezzel persze nem szeretném Billy Portert minősíteni, mert bevallom, felületesen ismerem, a jelenséget viszont annál inkább.
Én a helyetekben inkább azon puttyognék, hogy történhetett meg az a vérlázító eset, hogy a “Legszebb női szett” díját idén nem Billy Porter kapta??? 🙂
üdv
Kun Gergely