Ha a Gundel Rómában lenne!

Először jártam Rómában sok évvel ezelőtt. Emlékszem, első utunk a Colosseumhoz vezetett, a Colosseo-hoz, ahogy az olaszok nevezik. Dermedten álltam meg tisztes távolban a monumentális épülettől, ami még így is fölém tornyosult. Az elsődleges döbbenetemet azonban mégsem az arcba vágó méretek okozták, hanem az a laza természetesség, ahogy a modern, római polgárok egy pillantást sem vetve erre a csodára, körbemotorozták a monstrumot. Nem tudom persze, hogy mire számítottam, de nagyjából arra, ahogy egy szakrális hellyé vált múzeumot kezel az ember valahányszor elhalad a közelében. Áhitat… pillanatnyi megállás fejben… büszkeség az elődökre…? Vagy inkább mindezek keveréke.

Nem. A római polgár a lehető legnagyobb természetességgel illeszti be a város lüktető szövetébe ezeket a majd’ kétezer éves alkotásokat, él velük laza szimbiózisban, formálja, használja őket a mindennapjaiban. Így tesznek még számtalan egyéb hellyel is! Így válik aperolozgatós találkahellyé a Spanyol Lépcső, lesz pihentető pad a Trévi kút medencéjének kávájából, de így alakítanak ki ma futópályát a Circus Maximus-ból, vagy válik szerelmesek találkahelyévé a Forum Romanum.

Helyek és terek, melyeket annak idején használatra terveztek és hoztak létre, nem pedig azért, hogy eltartott kisujjas, glasszékesztyűs kézzel vizsgálgassuk, mint egy ókori vázát.

hamar előkerülnek a proseccos poharak

A Gundelben én négyszer-ötször jártam életemben, mindannyiszor vagy valakinek az esküvőjét követő lakodalmon, vagy pedig valamilyen nagy cég jeles eseménye kapcsán rittyentett gasztro őrületen. Mindig remekül éreztem magam, és a vendéglátás is kifogástalan volt. Étterembe járó emberként ennek ellenére valamiért soha nem fordult meg a fejemben, hogy csak úgy ide szervezzünk egy baráti eseményt. A Gundel nem esik távolabb, mint bármi más, ahol rendszeresen megfordulunk, valahogy mégis úgy tekintettem rá, mint egyfajta “pesti világörökségre”, ahova nem ugrik be csak úgy az ember berúgni a haverjaival!

Pedig dehogynem!!!

a reggeli a bőség zavara
ki proseccoval, ki capuccinoval

Viccet félretéve, nagyot néztem, amikor eleget tettem Kőrössy Zoli barátom meghívásának, aki csapatával nem először nyúl ikonikus helyekhez, és gondolja azokat újra! Elnézést, mert Zoli most tiltakozna, hiszen a Gundelt nem kell újragondolni, ki volt az gondolva már az 1900-as évek tájékán hibátlanul.

itt ráérsz, nem kerülsz lépéskényszerbe

Te tudtad azt például, hogy a Gundel története egybeforrt az Állatkert 1860-as évekbeli alapításával, és nem csupán a közelség okán, hanem amiatt, hogy kifejezetten az ide látogatóknak szerettek volna létesíteni egy éttermet? És azt tudtad, hogy mai formáját csak sokkal később, az 1896-os milleniumi ünnepségekre kapta meg az épület? Na, és azt tudtad, hogy a Gundel nevet csupán 1910 óta viseli az azt megelőzően is már híres, de hírnevét Wampetich néven kiharcoló étterem? De azt biztosan nem tudtad, hogy a földszinten és a hatalmas kerthelyiségben zajló tevékenységet irányító Gundel család az emeleten élt?

Ezek, és még további megszámlálhatatlan történet teszi a Gundelt ikonikussá, de Budapest vérkeringésébe csatolni csupán mi, budapesti polgárok tudjuk, hasonlóan ahhoz, ahogy a rómaiak cselekszik a saját ikonjaikkal.

És miért ne tennénk? Hisz a Gundel kora reggeltől hajnalig kínál kikapcsolódási és gasztronómiai lehetőségeket, élményeket az ide betérőknek.

Szervezd ide az első üzleti találkozódat, és nyűgözd le egy fantasztikus reggelivel partneredet! Ebédeljetek itt családdal, barátokkal, ügyfelekkel! Vacsorázzatok egy kellemes színházi élmény levezetéseképp, és maradjatok hajnalig hűs borokat kortyolgatva!

lehetetlen tévedni
akad itt, akinek van hangja! 🙂

Kedves Gundel, köszönet a helyszínért, az inspirációért, az utánozhatatlan kulisszáért, mindenért!

Jó lesz ide járni!

 

üdv

 

Kun Gergely