A dagadtak ne hordjanak Valentino-t!!!

Erős a cím, ugye? Amikor hallottam ezt a mondatot a Valentino show roomban, Milánóban úgy 2005 tájékán, magam is erősnek éreztem… Sőt, sértőnek, visszataszítónak, kirekesztőnek, pedig hol volt akkor még a testpozitivitás, a bodyshaming, hogy a #metoo fogalmat ne is említsem!

A minap jelent meg Krajnyik Cintia remek írása az általam rendszeresen olvasott WMN magazin online felületén.

“Az vitán felül áll, hogy Magyarország az élvonalban jár az elhízottak arányát tekintve, hiszen a statisztikák szerint Európa legkövérebb nemzete vagyunk… 

….egy súlyproblémákkal küzdő embernek ugyanúgy meg kellene adni az esélyt, hogy divatos, stílusos darabokat vehessen fel, mint bárki másnak.”

Így hangzik az általam önkényesen kiszakított, két mondattöredék az írásból. Ezekre reflektálnék, mivel szerintem erről szól valójában.

Tény, hogy mindannyian dobozban élünk. Kinek ez, kinek az a doboza, és ennek megfelelően alakul a valóságérzékelése is. Ugyanakkor akadnak emberek, akiknek több “valóságdobozuk” is van, de özv. Korpáczkiné Makkos Jolánnak, aki Markotarettentőt csupán évente egyszer hagyja el, akkor is a láposbesenyői falunapok miatt zarándokol a saját községére kísértetiesen emlékeztető településre, csupán egy dobozkája van, az is apró. Ő onnan tekint a világra, és onnan érzékeli és értékeli az egyéb dobozokat.

Ha mélyfilozofálgatni támadna kedvem, azt mondanám, hogy a világgal az a fő baj, hogy a saját dobozunk szokás- és normarendszerét alapul véve meg szeretnénk mondani egyéb dobozok lakóinak, hogy ők hogyan éljenek, mit csináljanak, mit ne tegyenek, stb… Ha mindenki elsősorban a saját dobozára fókuszálna, és más dobozokra kizárólag amiatt tekintene, hogy onnan vajon el lehet-e lesni ígéretes dolgokat, szebb hely lenne ez a sárgolyó.

De nem mélyfilozofálgatok.

Nekem rengeteg dobozom van, ami elsősorban arra tanított és tanít folyamatosan, hogy kíváncsian és nyitottan tekintsek a világra, véletlenül se fogalmazzak meg sarkos álláspontokat elhamarkodottan. Az egyik dobozom a “fashion, lifestyle, divatmajom” doboz, ide érkezik kívülről a legtöbb elvárás, ehhez fogalmaznak meg leginkább kéretlen kritikákat.

Kérdés, hogy van-e nekem, fashion dobozlakónak teendőm azzal, hogy mások mivé szeretnék formálni a számunkra, a fashion dobozlakók közösségére szabott, nekünk tökéletesen megfelelő dobozkánkat? Naná, hogy nincs! Ahogy én sem kiabálok kifelé “fogyjá’ le” üzeneteket válaszul – hiszen nekem tökéletesen megfelelnek az emberek kövéren, mondhatni volt időm hozzászokni, hisz Magyarországon élek –, úgy nekem sincs semmi teendőm azzal az elvárásrendszerrel, ami dobozon kívülről érkezik.

Picit visszacsatolnék Krajnyik Cinti írására, miszerint élenjárunk az elhízottak, az orvosilag veszélyesen túlsúlyosak problematikájában. Ha az emberiség történelmét egy képzeletbeli 1 m hosszú rúdnak vesszük, akkor az a szakasz, amikor az egészségre káros elhízás ilyen mértéket ölt, csupán egy mikromilliméternyi, rövidke epizód lenne! Az igaz, hogy épp ezt a szakaszt éljük, ergo sokunk számára most épp ez a doboz, ez a valóság. Mióta a Földet lakjuk, korszakokon átívelően foglalkoztak rendszerek és filozófiák az egészséges test esztétikumával, továbbá az egészséges test és az egészséges elme egyértelmű kapcsolatával. A jóga modern verzióiban ma is velünk élő, ázsiai testkultúra, az antik görög világ férfiideáljai és az olimpiai szellem, amit Spárta egészen szélsőségesen élt meg, a római gladiátorok és a polgárság fürdő és testedzés életmódja mind-mind azt mutatják, igenis létezik egy egészséges, ezen keresztül pedig egy esztétikailag idealizált test.

A divat természetesen egy idelizált világot tár elénk, egy olyat, ahol képesek vagyunk elhinni, hogy a reklámok telefonjaival sikeresebb üzletemberekké, az óriásplakátok menő terepjáróival sérthetetlen felfedezőkké, a csodakrémmel örökké fiatallá, a ruháinkkal pedig számtalan Brad Pitté válhatunk.

Kamu lenne ez a világ, és nekünk is lenne teendőnk azzal, hogy a vágyott képhez hasonlítsunk??? 🙂 🙂 🙂

Ugye nem mondod, hogy még hiszel a mesékben, és azt gondoltad, hogy a magad 178 centijével, 110 kilósan ugyanúgy fogsz kinézni, mint a hasonló magasságához 75 kilós modellsrác??? Elárulom, mégha hoznád is testsúly/testmagasság arányt, akkor se lennél olyan, de miért is kéne hasonlítanod, hiszen éppen az a szép, hogy “fogadd el önmagad úgy, ahogy vagy, és szeresd magad ilyennek”!

A “bodypositivity” pedig nem azt jelenti ám, hogy csak fel-fel a kilókkal, azaz növeld pozitív irányba a testsúlyodat, a világon pedig kérd számon, hogy miért nem igazodik hozzád!!!

Cinti cikkébe ágyazott srácot sima ügy lenne öltöztetni, éppen ezért magam is megosztom pár fotóját. Semmi köze ennek a testnek a kifutók világához, ahol profi modellek rengeteg munka árán elért megjelenését tárják elénk. Éppen ezért felesleges a divatot hibáztatni a saját problémáidért!

 

El a kezekkel a dobozainkról!!! 🙂

üdv

 

Kun Gergely