Rohadó, bűzös hús a michelin csillagos étteremben

Keringett anno egy olasz mondás. Persze nem kőbe vésetten, csak úgy szabadon, mindenki által tovább és tovább csiszolgatva, de a lényege ez volt: „Ha látsz egy tetőtől talpig hibátlanul felöltözött férfit, akkor az olasz, ha látsz egy majdnem ugyanilyet, de a cipője ocsmány, akkor az tutti, hogy egy német!”

szerző: Kun Gergely

Mielőtt bárki megrohanna kioktatni, hogy népek barátsága, meg egyenlőség, meg testvériség, és rajtam köszörülné épp csak előbújt tejfogát minden kis liberopíszí, hadd emeljem tovább a vérnyomásukat. A mondás mára azon a változáson ment keresztül, hogy a német szó helyét átvette a magyar…

Na gyerünk, most aztán lehet ólmot küldeni a fülembe, megvakíttatni, felnégyeltetni, vagy… lehet egy pillantást vetni kinek kinek a maga kis lábbelijére! Le merném fogadni, hogy a mondás nagy százalékban ül, de természetesen maximális tisztelet a maroknyi kivételnek.

A férfi divat világában eltöltött jó pár évem során módomban állt megfigyelni, hogyan változik pozitívan  az egyes ruhadarabok hazai megítélése. Korábban az ing is hasonló mostoha szerepre volt kárhoztatva mondván: az úgysem látszik, és mekkora tévedés volt az is. Ahogy azonban mára szerencsére benyomult a mindennapokban öltönyt viselő urak fejébe a kék és a fehér színű ing mellé a lila, a fekete, a szürke, a rózsaszín és még sok sok társuk, annyira nem sikerül a jól megérdemelt pozíciót elfoglalnia a cipőnek.

Elképesztő, hogy mennyire szeretnénk „megúszni” a cipőt, de ugyanakkor a minden helyzetre való alkalmasságot is elvárjuk tőlük!!! Még az egyébként öltönyre/ingre/zakóra relatíve sok pénzt áldozni kész emberek is nem egyszer valami Bangladesben összetákolt, varrás helyett igénytelenül ragasztgatott, gumitalpú műbőr szarban róják az utat, cipőnek nevezett lábfej borításokban, amelyek párjukat uszkve 12.990-ért ritkítják.

Egy pár példa a csúnyára:

             

Megmondom őszintén, hogy ha már lúd, legyen kövér: inkább el tudok fogadni egy teljes életnagyságában kifogástalanul igénytelen palit, aki minden egyes részletre odafigyelve, csípőből hozza a csövest, mint egy egyébként jó megjelenésűt, de okádék cipővel.

Olyan ez számomra, mintha a michelin csillagos étteremben az abrosz alatt ott figyelgetne szép csendesen egy csodaszép, zöldpenész takaróba burkolózott, romlott hús szeletke….

Ugye, hogy elmegy az ember kedve az egésztől???

A dolog egyébként a cipővel (de ide sorolhatnám a többi kiegészítőt is) éppen fordítva működik. Ha látok egy embert, aki első ránézésre kissé furcsa öltönyben mozog, de a cipője makulátlan, rögtön elkezdek azon filózni, hogy vajon nem ítélkeztem-e  túl elhamarkodottan a ruhák felett?

Fentebb említettem már egy fél mondattal a cipővel szemben támasztott túlzott elvárásokat. Meg kéne végre érteni, hogy egy kézzel varrott, bőr talpú, kézi festésű cipő nem alkalmas a frissen lesózott, havas latyakban való gázolásra. Igen, ebben az esetben mi vagyunk a cipőért, és nem a cipő értünk!!! Nehéz ez? Okay.

És amit én cipőnek nevezek:

Akkor nyugodtan tesztelje otthon a Zsolnay hagyatékot a 2 éves csemete, és tanulja meg bátran azon, hogyan is működik a Föld nevű bolygón a gravitáció. Jaaaaaa, hogy azt már nem??? Neki valamiért műanyag bébi tálkát nyomunk a mancsába???!!! De tényleg miért is?

Ja, és még egy nagyon fontos tanács:

legyen otthon legalább egy egész alakos tükör, hisz ne feledd, az utcán nem csak deréktól felfelé látszol!!!